| Fogyasztóvédelem
Az Európai Unió polgárai fogyasztókként kulcsszerepet játszanak az Unió határok nélküli belső piacán. Tény ugyanis, hogy a fogyasztók aktív részvétele nélkül nem lehet teljesen sikeres az egységes belső piac működése. A fogyasztóvédelem egységes megnyilvánulására az Európai Közösségek belső piacán azért van szükség, mert az egyes tagállamok eltérő szabályozása mellett nem érvényesül egyformán mindenütt az Unió által elvárt, a fogyasztói érdekek „magas szintű” védelme. Az Európai Unió polgárai részére biztosítani kell, hogy fogyasztói minőségükben eljárva az egységes európai piacon bármely tagállamban hozzájussanak a legbiztonságosabb árukhoz és szolgáltatásokhoz, valamint a legtisztességesebb tájékoztatáshoz.
Történeti háttér és jogi alap
Az európai szintű fogyasztóvédelmi politika jóval a Római Szerződés után alakult ki: közösségi szinten való megjelenésének szükségességét csak az 1970-es években ismerték el. Az ezt követően elfogadott fogyasztóvédelmi cselekvési terv nyomán megindult a közösségi szintű jogalkotás: szabályozást fogadtak el például a kozmetikai termékek biztonsági előírásairól, az élelmiszerek címkézéséről vagy a félrevezető reklámokról. A szakpolitikai terület jelentősége azonban különösen az Egységes Európai Okmány elfogadását követően, a belső piac megvalósulásával nőtt meg: a fogyasztók érdekeinek védelme az egységes belső piac tökéletesítésének egyik alapelemévé vált. A Maastrichti Szerződéssel a fogyasztóvédelem különálló címbe került, új impulzusokat adva az uniós szintű fogyasztóvédelmi jogalkotásnak. Az 1990-es évek közepén - főként a kergemarhakór-válság miatt - a szakpolitikán belül az élelmiszerbiztonság is előtérbe került.
A fogyasztóvédelmi rendelkezéseket az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés 169. cikke tartalmazza, míg a belső piac működését közvetlenül érintő fogyasztóvédelmi irányelvek a Szerződés belső piaci harmonizációra vonatkozó 114. cikkén alapulnak. A Szerződés 12. cikke kimondja továbbá, hogy a fogyasztóvédelmi követelményeket a többi uniós politikák és tevékenységek meghatározásakor és végrehajtásakor is figyelembe kell venni.
A fogyasztóvédelmi politika megosztott hatáskörű szakterület; a jogi aktusokat a Tanács és az Európai Parlament rendes jogalkotási eljárás keretében fogadja el.
A fogyasztók tíz alapelve
Hiába biztosít az EU egységes belső piaca szabad hozzáférést az árukhoz és szolgáltatásokhoz 27 ország közel ötszázmillió fogyasztója számára, ha a fogyasztók bizalmatlanok más tagországok kereskedőivel vagy a webáruházakkal szemben.
Az EU egyik általános célkitűzése a polgárok életminőségének javítása, amelyet fogyasztók érdekeinek és bizalmának védelme nagymértékben előmozdíthat. Ezért az EU arra törekszik, hogy fogyasztókat az EU egész területén védjék a fogyasztóvédelem alábbi alapelvei, függetlenül attól, melyik tagállamban történik a vásárlás:
- Bármit, bárhol vásárolhat
- Ha nem működik, visszaküldheti
- Az élelmiszerekre és a fogyasztási cikkekre szigorú biztonsági előírások vonatkoznak
- Joga van tudni, mit eszik
- A szerződéseknek tisztességes feltételeket kell biztosítaniuk a fogyasztók számára
- A fogyasztóknak lehetőségük van arra, hogy meggondolják magukat
- Meg kell könnyíteni az árak összehasonlítását
- A fogyasztót nem szabad félrevezetni
- Üdülés idején is biztosítva van a fogyasztók védelme
- Hatékony eszközök állnak rendelkezésre a határokon átnyúló viták rendezésére
Ezek az elvek olyan minimális fogyasztóvédelmi jogokat képviselnek, amelyeket valamennyi uniós országnak garantálnia kell. Az egyes tagállamok természetesen ennél szigorúbb, a fogyaszónak kedvező szabályokat is bevezethetnek.
Fogyasztóvédelmi politika a 2007-2013 közötti időszakban
A 2007-2013 közötti időszakra szóló fogyasztóvédelmi stratégia három fő célkitűzést fogalmaz meg:
- Az európai fogyasztók pozíciójának erősítése. Ez nemcsak a polgárok számára előnyös, de a versenyre is jelentős serkentő hatást gyakorol. Az erős pozíciójú fogyasztók valódi választékot, pontos információkat, piaci átláthatóságot igényelnek, és jellemzőjük a bizalom, ami a hatékony védelemből és a szilárd jogrendszerből következik.
- A fogyasztók jóléte a jól működő piacok központi eleme. Ezért a stratégia célul tűzi ki az európai fogyasztók jólétének növelését az árak, a választék, a minőség, a sokféleség, a megfizethetőség és a biztonságosság tekintetében.
- A harmadik célkitűzés a 2007-2013 közötti időszakban a fogyasztók hatékony védelme olyan súlyos kockázatokkal és fenyegetésekkel szemben, amelyekkel egyénként nem tudnának megbirkózni. Az e fenyegetések elleni magas szintű védelem a fogyasztói bizalom alapvetően fontos része.
Az EU célja, hogy a stratégia megvalósítása révén 2013-ra elérje, hogy a belső piac integráltabb és hatékonyabb legyen, különösen a kiskereskedelmi dimenzióban. A fogyasztóvédelem valamennyi tagállamban egyformán magas színvonala alapján a fogyasztók egyaránt nagy fokú bizalommal lesznek a termékek, a kereskedők, a technológiák és a kiskereskedelmi piacokon használt értékesítési módszerek iránt az egész EU-ban. A stratégia sikeres megvalósításával a fogyasztói piacok versenyképesek, nyitottak, átláthatóak és tisztességesek, míg az áruk és szolgáltatások biztonságosak lesznek. A fogyasztók megfizethető áron vehetik igénybe az alapvető szolgáltatásokat, miközben a kereskedők, de főleg a kis- és középvállalkozók könnyen és egyszerűen juthatnak piacra és végezhetnek értékesítést az EU-ban mindenütt.
A fenti célok elérése érdekében a közösségi fogyasztóügyi politika a következő, elsődlegesnek tartott területekre koncentrál:
- A fogyasztói piacok és a nemzeti fogyasztóügyi politikák nagyobb figyelemmel kísérése.
- Jobb fogyasztóvédelmi szabályozás
- Jobb jogalkalmazás és jogorvoslat
- Jobban tájékozott és felvilágosított fogyasztók.
- A fogyasztónak közösségi szakpolitikák és a jogi szabályozás középpontjába helyezése.
A fogyaszóvédelmi politika 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi kereteit a közösségi cselekvési program rögzíti, amely két célkitűzésre épül:
- a fogyasztóvédelem magasabb szintjének biztosítása, főleg pontosabb adatok, jobb konzultáció és a fogyasztói érdekek jobb képviselete révén;
- a fogyasztóvédelmi szabályok eredményesebb alkalmazásának biztosítása, különösen a jogalkalmazói együttműködés, a tájékoztatás, az oktatás és a jogérvényesítés révén.
A cselekvési program továbbá cselekvéseket és eszközöket is megnevez, amelyek igénybevételével a fenti célkitűzéseket meg kell valósítani. A cselekvési program célja, hogy támogassa a tagállamok fogyasztóvédelmi intézkedéseit, valamint, hogy hozzájáruljon a fogyasztók egészségének, biztonságának és érdekeinek védelméhez. A program hangsúlyozza a fogyasztók oktatásának és a saját érdekvédelmük megszervezésének fontosságát is.
A hétéves időszakra a cselekvési program 156,8 millió eurót irányoz elő.
A következő, 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó fogyasztóvédelmi programról szóló javaslatát 2011 novemberében nyújtotta be a Bizottság, 197 millió eurós költségvetéssel. A programot 2013 végéig kell jóváhagynia az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak.
Az EU fogyasztóvédelmi politikáját támogató fogyasztóvédelmi program elsődleges célkitűzése, hogy a polgárokat az egységes piac középpontjába állítsa, és lehetőséget teremtsen számukra az eredményes és aktív piaci részvételre. Ennek érdekében az alábbi területeken vázol fel intézkedéseket:
- a termékbiztonság növelése hatékony piacfelügyelettel;
- a fogyasztók tájékozottságának, ismereteinek javítása és az őket megillető jogok tudatosítása;
- a fogyasztói jogok megszilárdítása a hatékony jogorvoslat, különösen az alternatív vitarendezés által;
- a határokon átnyúló jogérvényesítés megerősítése.
Az uniós fogyasztóvédelmi politika a gyakorlatban
Az Európai Unió egységes piaca 27 országot ölel fel, közel félmilliárd fogyasztóval, akik szabadon válogathatnak a termékek és szolgáltatások óriási kínálatából és a legversenyképesebb árakon vásárolhatják meg azokat anélkül, hogy vámokkal, adókkal és – az eurózónában – átváltási árfolyamokkal kellene bajlódniuk. Az egységes piac tehát lebontja a határokon átnyúló kereskedelem korlátait, azonban a más tagállamban vagy interneten keresztül történő vásárlás csak akkor lehet biztonságos a fogyasztók számára, ha jogaikat európai szinten harmonizált, magas szintű védelem garantálja. Az uniós fogyasztóvédelmi politika ezért szigorú előírásokat tartalmaz
- a termékbiztonság,
- az élelmiszerbiztonság,
- a termékekre vonatkozó garancia, illetve a megvásárolt termékek javítása, cseréje vagy árának visszatérítése,
- az árak átláthatósága és a fogyasztók tájékoztatása, valamint
- a tisztességtelen üzleti gyakorlat és a megtévesztő hirdetések tilalma tekintetében.
Külön uniós előírások vonatkoznak
- az internetes vásárlásokra,
- a légiutasok jogaira,
- a pénzügyi szolgáltatásokra,
- a szervezett utazásokra valamint
- az üdülési jog értékesítésére.
Az Európai Unió a fogyasztók érdekeit nemcsak a szabályozáson keresztül, hanem intézmények létrehozásával is védi: a határon átnyúló viták rendezését az EU által 2005-ben létrehozott Európai Fogyasztói Központok Hálózata (ECC-NET) segíti.
2002-ben kezdte meg működését a pármai székhelyű Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA), amelynek feladata a fogyasztók tájékoztatása, a jogalkotók tudományos tanácsokkal való ellátása, valamint a veszélyhelyzetre való figyelmeztetés.
Felhasznált irodalom
Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról. HVG-ORAC, Budapest 2009
Fogyasztóvédelem az Európai Unióban: Tíz alapelv. Európai Bizottság, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóság, Brüsszel, 2005
Közösségi fogyasztóügyi politikai stratégia 2007-2013, A fogyasztók pozíciójának erősítése, jólétük növelése, és hatékony védelmük. Az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványainak Hivatala, Luxembourg, 2007
További információ és hivatalos tájékoztatás
Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztói Főigazgatóság (DG SANCO)
Az élelmiszer- és termékbiztonsággal, fogyasztóvédelemmel, egészségvédelemmel és állategészségüggyel kapcsolatos uniós jogszabályok kidolgozásáért és megvalósításáért az DG SANCO felelős. A főigazgatóság nyomon követi az uniós előírások betartását, tartja a kapcsolatot a területen tevékenykedő szakmai és civil szervezetekkel, és szükség esetén javaslatot tesz az uniós jogszabályok módosítására vagy európai projektek indítására. A főigazgatóság feladata továbbá, hogy segítse a tagállami hatóságok együttműködését. A főigazgatóság postai és elektronikus elérhetőségei ezen az oldalon olvashatók.
Európai Fogyasztói Központ
Az Európai Bizottság által létrehozott Európai Fogyasztói Központok Hálózatának elsődleges feladata a határon átnyúló fogyasztói jogviták rendezésének elősegítése, illetve tájékoztatás nyújtása a hazai és uniós jogszabályokról, alternatív vitarendezési lehetőségekről a fogyasztói jogok érvényesítésének elősegítése érdekében.
Az Európai Fogyaszói Központ Magyarországon a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság keretében végzi a tevékenységét. Az EFK Magyarország munkatársaihoz az itt olvasható elérhetőségeken vagy online panaszbejelentő űrlapon keresztül lehet fordulni.
A magyar előírásokról a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ad tájékoztatást, amelynek elérhetőségei ezen az oldalon olvashatók.
Az egyes tagállamok nemzeti fogyasztóvédelmi szerveinek elérhetőségei az alábbi oldalon olvashatók.
Hasznos oldalak
A fent említett szervek és szervezetek honlapjain túl az alábbi oldalakon további hasznos információ olvasható az uniós fogyasztóvédelmi szakpolitikáról:
Az Európai Unió tevékenységei: Fogyasztók
Általános ismertető az uniós fogyasztóvédelmi politikáról, a fontosabb jogszabályokról, valamint a szakterülettel foglalkozó uniós szervekről.
Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztói Főigazgatóság (DG SANCO)
Fogyasztóknak és szakembereknek szóló fogyasztóvédelmi információk az uniós szabályozásról
Kiadóhivatal
Ingyenesen vagy térítés ellenében megrendelhető, illetve letölthető fogyasztóvédelmi tárgyú kiadványok az Európai Unió Kiadóhivatalának honlapján
Jogszabályok összefoglalói: fogyasztóvédelmi ügyek
Az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok részletes ismertetői
Az Európai Unióról szóló ismertetők: Fogyasztóvédelmi politika
Az uniós fogyasztóvédelmi politika elveinek és eszközeinek valamint intézkedéseinek áttekintése
Európa Önökért: Vásárlás
A külföldi és internetes vásárlásokhoz, illetve a gépjárművekhez kapcsolódó, illetve pénzügyi szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó fogyasztói jogok áttekintése. A magyar nyelven is elérhető oldalon összegyűjtötték a leggyakrabban feltett kérdéseket és a tagállami kapcsolattartó pontok elérhetőségeit is.
Dolceta
Különböző fogyasztóvédelmi modulokat kínáló, az Európai Bizottság által finanszírozott online fogyasztói oktatási projekt, melyben az Európai Unió 27 országa vesz részt.
Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság: Az EU és a fogyasztóvédelem
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság európai uniós hírei
Európai Fogyasztói Központ Magyarország: Hasznos tudnivalók
Hasznos tudnivalók az egyes kereskedelmi és szolgáltatási szektorok fogyasztóvédelmi aspektusairól az internetes vásárlás, légiutasok jogai, üdülési jog, roaming-szolgálatások, külföldi autóbérlés és utazási szerződések témakörében.

|